Projektportfólió-menedzsment szabvány
Akadémiai Kiadó, 2011
A Project Management Institute szabványai körében fontos helyet foglal el ez a kötet, amely először válik magyarul is elérhetővé az érdeklődők számára. Abban a tipikus helyzetben nyújt segítséget, amikor több projekt és program egyidejű megvalósításából fakadó problémákkal kell szembenéznünk.
Miközben a projektekben történő gondolkodás számos területen hazánkban is egyre jellemzőbbé válik, fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a sok projekt együtt vajon optimális rendszert alkot-e az adott szervezetben, és megfelelően támogatja-e a versenyképességet, az erőforrások optimális felhasználását, a szervezet céljait.
A könyvazokat a folyamatokat, eszközöket és módszereket mutatja be, amelyek a projektek és programok megfelelő szempontok szerinti összegyűjtését, értékelését, kiválasztását és egymással összehangolt végrehajtását szolgálják a stratégia célok legjobb megvalósítása érdekében.
A magyar kiadás az Akadémiai Kiadó és egyesületeink együttműködésével jelent meg, melyhez a két egyesület elnöke, Cserna József, IPMA A és Szalay Imre, PMP írtak bevezető előszót.
A magyar kiadás projektcsapata
Projektvezető és szerkesztő: Dr. Pálvölgyi Lajos, PMP
Fordítók: Járdán Tamás, MBA, PMP és Schieszler Tamás, MBA, PMP
A magyar terminológia kialakításában és a fordítás ellenőrzésében közreműködtek:
Barócsi János Cserna József, IPMA A Czibók Zoltán, PMP Fejes Zsofia Huk János, PMP Kotálik Péter Dr. Kupás Tibor, PMP Langer Tamás Ligeti László |
Lipi Gábor, PMP Mészáros Gyula Rozsnyai Gábor Saád Tamás, IPMA B Sági Gábor János Schiszler János Varga Miklós Vereczkei Brigitta, PMP Visnyovszki Adam |
A magyar kiadásra vonatkozó észrevételek erre az e-mail címre küldhetők: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
A könyv kedvezményesen megvásárolható az Akadémiai Kiadó honlapján:
http://akademiaikiado.hu/1104/gazdasag/tovabbi_konyvek/projektportfolio_menedzsment
A magyar kiadás támogatói
Avander Kft.
1046 Budapest, Kiss Ernő u. 3. www.avander.hu
Expertive Informatikai és Szolgáltató Kft.
1041 Budapest, Görgey Artúr u. 73-75/b www.expertive.hu
HP Informatikai Kft.
1117 Budapest, Aliz utca 1. www.hp.hu
KPMG Tanácsadó Kft.
1139 Budapest, Váci út 99. www.kpmg.hu
Magyar Projektmenedzsment Szövetség
1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b www.pmsz.hu
PMI Budapest, Magyar Tagozat
1039 Budapest, Fodros köz 5. www.pmi.hu
Rainforest Consulting Kft.
1025 Budapest, Csalán u. 35/a www.rainforest.hu
Synergon Rendszerintegrátor Kft.
1047 Budapest, Baross utca 91-95. www.sri.hu
Szinergia Kft.
1025 Budapest, Törökvész út 33-37. www.szinergia.hu
TÜV Rheinland InterCert Kft.
1132 Budapest, Váci út 48. a/b www.tuv.com/hu/hungary/home.jsp
Vodafone Magyarország Zrt.
1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. www.vodafone.hu