„A 21. század analfabétái már nem azok lesznek, akik nem tudnak írni és olvasni, hanem azok, akik nem tudnak tanulni, felejteni és újratanulni.”
Alvin Toffler
A projektszemlélet a gazdaság, a tudomány, a kultúra és a technológiai fejlődés egyre több területén válik fontossá, és egyre szélesebb körben alkalmazzák, így nem csoda, hogy a projektpedagógiáról, mint az iskolában hasznosítható oktatási módszerről is egyre többet hallani. A téma aktualitását az is jelzi, hogy az Óbudai Egyetemen május végén kerül megrendezésre egy konferencia "Hazai és külföldi modellek a projektoktatásban" címmel. Ennek apropóján a következőkben röviden körüljárjuk a projektoktatás témáját.
Bár Magyarországon jószerivel inkább csak a rendszerváltás után kezdték el alkalmazni és az elmúlt tíz évben kezdett szélesebb körben ismertté válni, az Egyesült Államokban már a 20. század elején megjelent. Maga a módszer John Dewey amerikai filozófus és pedagógus nevéhez köthető, leírását pedig Dewey elvei alapján tanítványa és követője William Kilpatrick alkotta meg “The Project Method” című könyvében.
A hagyományos iskolai oktatás kritikája
A projektpedagógia már létrejöttekor a hagyományos iskolai oktatás kritikájaként fogalmazódott meg. Megalkotói szerint a hagyományos oktatás a tudást "dekontextualizálja", vagyis kiemeli a való életből és elszakítja a valós problémáktól, melyek megoldására eredetileg létrejött. A projektmódszer ezzel szemben interdiszciplináris jellegű, és nagy fokú rugalmasságot igényel. Dewey kísérleti iskolájában azt hangsúlyozta, hogy a tanulásnak személyes tapasztalaton kell alapulnia, és figyelembe kell vennie a tanulók fejlődési szükségleteit. A tanulónak aktívan részt kell vennie a tanulás folyamatának alakításában, és tennie kell a közösség ügyeiért is, tehát társadalmilag aktív polgárrá kell válnia. Kilpatrick fontosnak tartotta a teljes személyiség formálását, továbbá az iskolában tanult anyag és a társadalmi valóság szoros kapcsolatát is a módszer megalkotásakor.
A mai, nagymértékben felgyorsult világban, ahol a digitális technológiák egyre nagyobb szerepet nyernek, érdemes újragondolni az oktatás szerepét. A hagyományos oktatás ma is a tudás elsajátítására és annak ismétlésére, visszaadásának képességére koncentrál. Az internet elterjedésével és a digitális technológiák folyamatos fejlődésével az adatcentrikus tudás értéke egyre inkább csökken, hiszen bármihez hozzáférhetünk szinte bármikor. Annál fontosabbá válik viszont a tájékozódásra, a tanulásra, az önálló ismeretszerzésre való képesség és a kritikai gondolkodás.
A projektpedagógiai módszer jellemzői
Miből is áll tehát a projektmódszer a pedagógiában? Karl Frey svájci szerző ezt a következőképpen fogalmazta meg Dewey nyomán: „A projektmódszer szerint a tanulók egy csoportja egy olyan, érdeklődésüknek megfelelő témát dolgoz fel, amelyet a csoport maga választ. A projektet kezdeményező lehet a tanterv, a tanár vagy a csoport tagja(i). A résztvevők a témát közös tervezés útján egyedül dolgozzák fel, amely egy felmutatható eredményhez vezet.” A pedagógiai projekt tehát egy komplex feladat, mely nem feltétlenül illeszthető be egy tantárgy keretei közé és nem szűkül le a tervszerű feladatvégzésre. A projektnek egy, a diákok számára is érdekes és értelmes, releváns, nyitott kérdésre kell keresnie a választ. A projekt során a diákok a különféle kapcsolódó folyamatok aktív résztvevői, a tervezéstől a problémamegoldáson és a döntéshozáson keresztül a végső produktumok létrehozásáig és az eredmények bemutatásáig, megbeszéléséig, kiértékeléséig. Ezek során a folyamatba involválódva sajátítanak el olyan fontos kompetenciákat, mint a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a kommunikáció, a csapatmunkára való képesség, különböző szociális és kommunikációs képességek, az analitikus gondolkodás képessége, az önálló munkavégzésre, a tervezésre és az időbeosztásra való képesség. A jól megvalósított iskolai projekt a diákokat motiválttá, aktívvá, együttműködővé, és a feladat iránt elkötelezetté teszi.
A projektpedagógia kihívásai és további lehetőségei
A projektpedagógiáról nagyon sok szó esik, egyre többen és több helyen beszélnek róla. Megvalósítása azonban sokszor különböző akadályokba ütközik. A hagyományos oktatás gyakorlatában nem könnyű megfelelő helyet, időt vagy elegendő erőforrást találni egy iskolai projekthez, hiszen az rendszerint kilép a megszokott diszciplináris és tantárgyorientált megközelítés keretei közül. Ebből kifolyólag más tanári hozzáállást, más időkereteket, más jellegű befektetett energiát kíván az iskola részéről, mint a megszokott. Sokszor ez kellő támogatottság, anyagi források és idő hiányában lehetetlenné válik, hiába lenne az iskola vagy a pedagógus nyitott rá. Valószínűleg több rendszerszintű ösztönzés és támogatás sokat segítene a projektmódszer továbbterjedésében. Széleskörűbb alkalmazása azért is egyre sürgetőbb és üdvözlendőbb lenne, mivel a projektoktatás, az eddig felsoroltak mellett, a mai világhoz szükséges digitális kompetenciákkal is felvértezhetné az iskolarendszerből kikerülő diákokat, melyeket mind a munkaerőpiacon, mind személyes életük során nagy mértékben tudnának hasznosítani.
Az Óbudai Egyetemen „Hazai és külföldi modellek a projektoktatásban” címmel immár második alkalommal megrendezésre kerülő konferencia körképet ad a hazai kísérletekről, törekvésekről, tapasztalatokról és a követhető külföldi példákról a pedagógia eme fontos, perspektivikus területén.
Felhasznált irodalom:
http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2007/osz/03.pdf
http://folyoiratok.ofi.hu/sites/default/files/article_attachments/upsz_2009_11_08.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Projektm%C3%B3dszer
M. Nádasi Mária: A projektoktatás elmélete és gyakorlata. Budapest, Géniusz könyvek, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010.
Verók Attila - Vincze Beatrix: A projektmódszer elmélete és gyakorlata. Eger, Eszterházy Károly Főiskola, 2011.
http://tanmester.tanarkepzo.hu/projektpedagogia