November 3-án, a Nemzetközi Projektmenedzsment napon adták át a Nemzeti Fejlesztési Miniszter védnökségével meghirdetett Év Projektmenedzsere díjat. A Gerbaud Házban megrendezett eseményen megjelent és felszólalt Dr. Földi Enikő, helyettes államtitkár asszony.
Az idén 11. alkalommal átadott díjat a projektmenedzsment hazai szervezetei közösen hirdették meg, értékelték és tettek javaslatot az Év PM-jének személyére. A díj szervezésére létrejött Projektmenedzsment Kiválóság Tábla célja a magyarországi projektmenedzsment szakma egy-egy szakemberének elismerése, és rajtuk keresztül a figyelem ráirányítása a projektmenedzseri tudás és hivatás jelentőségére, a kiemelkedő projektek eredményeire.
A díj 2011. évi nyertese Schőberl Krisztina, PMP, a Hewlett-Packard Magyarországnál dolgozó programvezetője. 2011 szeptemberében lezárt, két évig tartó pályázati projektje, melyben szervezői, vezetői és szakmai képességeit bizonyította, egy világcég üzleti kritikus, sok országban telepített alkalmazásainak új, költséghatékony, központi helyszínre való áttelepítése, beleértve a teljes támogatási és fejlesztési folyamatok migrációját is.